A békési SZDSZ-esek előrehozott választást akarnak

Forrás: MTI

Az elmúlt a napok eseményei után, és a kialakult helyzet feloldására az előrehozott választások jelentik a végleges megoldást. Az erről szóló közleményt, amelyet vasárnap este juttattak el az MTI-hez az SZDSZ több olyan Békés megyei vezetője is aláírta, aki tagja az Országos Tanácsnak (OT), illetve a megyei választmányban töltenek be vezető tisztségeket.
    
Vámos József, aki nemcsak az OT tagja, hanem egyben a liberálisok békéscsabai képviselője is elmondta: a Békéscsabán vasárnap összegyűlt szabad demokraták mindemellett javasolják és egyben kezdeményezik, hogy 48 órán belül hívják össze az Országos Tanács ülését.
    
A politikus közlése szerint ezzel az állásponttal egyetért Nagy Béla, Medgyesegyháza polgármestere, aki szintén tagja az OT-nek, valamint Pelcsinszki Boleszláv és Diós Zsolt is, akik a párt megyei alelnökei, illetve döntésüket támogatja további öt megyei választmányi tag is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!