A betegellátást veszélyezteteti egy rendelet

Forrás: mno.hu

Indokolatlanul korlátozza az ápolók tevékenységét egy most megjelent rendelet: önállóan például nem köthetnének be infúziót vagy katétert, s nem adhatnának intravénás injekciót sem. A Magyar Kórházszövetség arra szólította fel az intézményvezetőket, hogy ne hajtsák végre a jogszabályt, mert összeomlik a betegellátás. A minisztertől azt kérik: helyezze hatályon kívül a rendeletet.

Az Egészségügyi Minisztérium új rendeletének betű szerinti betartása a betegek ellátatlanságát jelentené. Márpedig nem lehet olyan jogszabályt végrehajtani, amely a páciensek életét közvetlenül veszélyezteti – vélekedett a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

A szakmai szervezet levelet küldött a fekvőbeteg-ellátó intézmények vezetőinek, amelyben többek között az olvasható: arra kérik Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy a rendelet végrehajtását haladéktalanul függessze fel. Részben egyetértett ezzel a Magyar Szakdolgozói Kamara vezetője is. Balogh Zoltán a Magyar Nemzetnek elmondta: nem azzal van gond, hogy a döntéshozók szabályozni próbálják az ápolók jogosítványait.

További részletek a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!