A BKV-botrány folytatódik

Forrás: MTI

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója tudhatott arról a csaknem százmillió forintos végkielégítésről, amelyet Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatója engedélyezett magának – írta a Népszabadság.

A lap emlékeztetett arra, hogy a BKV belső ellenőrzése, majd a cég 2008-as zárszámadását végző Deloitte Könyvvizsgáló Kft. is felhívta a figyelmet arra, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően fizettek végkielégítéseket a cégnél. A BKV a könyvvizsgáló jelentésére azzal reagált, hogy „megítélésünk szerint a BKV jogszerűen fizetett ki 37 millió forint végkielégítést a jelenleg is munkavállalóként foglalkoztatott Szalainé Szilágyi Eleonóra részére.” Ezt a megállapítást 2009 februárjában Kocsis István vezérigazgató aláírta.
    
A Népszava értesülése szerint a jelenlegi vezérigazgató által felvett, majd áprilisban elküldött Molnár László főtanácsadónak a mai napig a BKV bérel egy budai lakást.
A Népszava szerint Kocsis Istvánnak – aki többször is kijelentette, hogy semmi felelőssége nincs Szalainé ügyében –, ha a végkielégítésről nem is, de az általa is aggályosnak tartott továbbfoglalkoztatásról tudnia kellett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!