A börtönben több pénz jut ételre, mint a kórházban

Forrás: FH,Világgazdaság

Bár az egészségügyi tárca már két évvel ezelőtt célul tűzte ki, hogy a betegek naponta ötször kapjanak enni a kórházakban, a Világgazdaságnak nyilatkozó intézményvezetők szerint több helyen ez nem megvalósítható. Az élelmezési normatívát ugyanis korábban 550 forintban limitálták, a kórházvezetők szerint viszont ez nem elegendő a megfelelő ellátásra. Ráadásul mindannyian sérelmezték azt is, hogy az egy beteg gyógyítására jutó 146 ezer forintos alapdíj negyedik éve nem emelkedett.

Rácz Jenő, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház vezetője azt mondta, hogy havonta 15 millió forint jut élelmezésre. Szerinte ez kevés, a börtönök napi étkezési normatívája is kétszerese a kórházinak. A siófoki kórháznak viszont valamiképp sikerült megvalósítani a napi ötszöri étkezést, a betegek rendszeresen kapnak gyümölcsöt is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!