A Btk. szigorítását szorgalmazza Sajóbábony polgármestere

Forrás: MTI

Továbbra is a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását, egyértelművé tételét szorgalmazza Nagy Imre, Sajóbábony polgármestere a bűnözés visszaszorítása érdekében. Nagy Imreaz MTI-nek kijelentette:fenntartja mindazt, amit csaknem két évvel ezelőtt a település önkormányzata nevében írtak az Országgyűlés elnökének.
    
Akkor egy lakossági panasz kapcsán, 864 ember – a lakosság csaknem egyharmada – aláírásával azt közölték: az emberek nem érzik biztonságban magukat, félelemben élnek, mivel vannak olyanok szép számmal, akik büntetlenül bemennek mások veteményesébe, megdézsmálják a gyümölcsöt, a segélyek kifizetése esetén részegen ordibálnak az utcán, és gyermekkorúak is részt vesznek a szabálysértésekben.
    
A sajóbábonyi képviselők akkori nyolcpontos javaslatcsomagjában első helyen állt a halálbüntetés visszaállítása, ezt a tanúvédelmi program szigorításának, a büntetési tételek egyértelműsítésének, a rendőrök, bírák, ügyészek szigorúbb védelmének és az önkormányzati rendőrség felállításának a javaslata követte. A képviselő-testület ugyancsak kívánatosnak tartotta a szabálysértési eljárás egyszerűsítését, a rendőrség létszámának radikális emelését, hatásköre bővítését.
    
A sajóbábonyiak felvetését akkor megtárgyalta az Országgyűlés rendészeti, valamint az alkotmányügyi bizottsága is. Utóbbi egyebek mellett azt hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság 1990-ben megállapította a halálbüntetés alkotmányellenességét, Magyarország az Európai Unió tagállamaként is kötelezettséget vállalt arra, hogy a halálbüntetést semmilyen körülmények között nem tekinti törvényes büntetési formának. Közölték azt is: a szaktárcánál zajlik a büntető törvénykönyv átfogó kodifikációja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!