A Fidesz a törvényesség pártja

Forrás: MTI

Kósa Lajos szerint a Fidesz a törvényesség pártja, nem használ törvénytelen eszközöket sem kampányban, sem kormányzati pozícióban. A Fidesz alelnöke szerint a Fidesz jogszerűen megvásárolta a választói névjegyzéket, s a kampányban felhatalmazással, jogszerűen, törvényesen kezelte a választók adatait. Kósa Lajos úgy véli: Kubatov Gábor nyilvánosságra került szavai sem arról szólnak, hogy a Fidesz törvénytelenül kezelné az adatokat. Ugyanakkor – tette hozzá – azt is lehet tudni, ki támogat más pártokat. Én is tudom, hogy az utcánkban ki az MSZP-szavazó – mondta a politikus. Furcsa kampány a mostani – jegyezte meg Kósa Lajos utalva arra: a szocialisták miniszterelnök-jelöltjéről a Zuschlag-ügyben bíróság mondta ki, hogy politikailag felelős bűnszövetkezetben, hosszú időn át, nagy összegre elkövetett csalásban, amiért Mesterházy Attilának le kellene mondania, vagy az őt jelölő pártnak le kellene mondatnia a jelöltségről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!