A Fidesz a vasárnapi választások nyertese

Forrás: hirtv.hu

A Fidesz tekinthető az időközi önkormányzati választások nyertesének. A legnagyobb ellenzéki párt az ötből három településen végzett az első helyen két héttel az országgyűlési választások első fordulója előtt. Fideszes politikus került be Mezőtúron, Körmenden és a Terézvárosban is a képviselő-testületbe.

A részvétel mindenhol alacsony volt, ami elemzők szerint fél évvel az általános önkormányzati választás előtt nem meglepő. Az időközi önkormányzati választást három helyen haláleset, két településen pedig a képviselő lemondása miatt írták ki.

A főváros VI. kerületében az ellenzéki párt győzelmével a balliberális koalíció elveszítette többségét. Terézvárosban a legtöbb voksot, 348-at Czuppon Zoltán Zsolt, a Fidesz-KDNP szövetség jelöltje kapta.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron lemondott egy képviselő. A testületben eddig a Fidesz adta a többséget. A voksoláson Tar Mihály, a Fidesz jelöltje végzett az első helyen 183 szavazattal. További eredmények: Szabó Tamás, Jobbik: 104, Ságvári Attila, független: 60, Dr. Répásy János, MSZP: 48, Herczeg Antal, független: 18, Nagy Andrásné, MDF: 9, Kovács László, Magyarok Szövetsége: 3. 

A Vas megyei Körmenden tavaly meghalt az egyik jobboldali képviselő, az ő helyét töltiötték most be. A képviselő-testületben stabil a jobboldali többség, a választás eredménye a helyi erőviszonyokat nem befolyásolja. A legtöbb szavazatot, 174-et Ferencz Gyula, a  Fidesz-KDNP-Polgári Összefogás Körmendért jelöltje kapta. További szavazatok: Tahin Tamás (Jobbik Magyarországért Mozgalom) 39, Mecsériné Doktor Rozália (MSZP) 30, Landherr Péter (Rába-parti Fórum Egyesület) 22.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!