A Fidesz által javasolt szint közelében az alapkamat

Szijjártó Péter,<br /> a Fidesz elnöki stábjának vezetője

Az idő megint a Fideszt igazolta. Amikor több mint egy éve felszólítottuk a Magyar Nemzeti Bankot, hogy radikálisan, 6 százalékra csökkentse a jegybanki alapkamatot, a szocialisták, a kormány, de még a nemzeti bank vezetője is éles kirohanásokat intéztek az ellenzéki párt és annak elnöke ellen. Hiába figyelmeztettük a döntéshozókat, hogy a túl magas kamat megfojtja a gazdaságot, emberek tíz- sőt százezrei veszíthetik el emiatt a munkahelyüket – nem hallgattak ránk. Mostanra szép lassan levitték a Fidesz által szorgalmazott 6 százalék közelébe az alapkamatot. Ám ezt egy éve kellett volna megtenni – egy lépésben! Ha akkor elfogadták volna a Fidesz javaslatát, most nem lenne Magyarországon 150 ezerrel kevesebb munkahely, nem lenne 10 és fél százalék a munkanélküliség, és nem lenne 8 százalékos a gazdasági visszaesés. Mindezért a tehetetlen, alkalmatlan Gyurcsány-Bajnai korszak a felelős, és szomorú, hogy a szocialisták ebben a rossz döntéssorozatban partnerre találtak a jegybank vezetőiben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!