A Fidesz és a KDNP felülvizsgálja a privatizációs döntéseket

Forrás: MTI

Kormányra kerülése után a Fidesz és a KDNP felül fogja vizsgálni az utóbbi évek privatizációs döntéseit – mondta sajtótájékoztatóján Fónagy János a Fidesz országgyűlési képviselője. Ahol erre ok és lehetőség van, „igyekszünk visszaállítani” az eredeti állapotot – mondta a politikus, hozzátéve, hogy „vadabbnál vadabb privatizációs döntések” születtek az utóbbi években.

„Ezek a döntések kivétel nélkül ellentétesek voltak az ország stratégiai érdekeivel”, számos területen pedig kiszolgáltatott helyzetet eredményeztek – jegyezte meg a képviselő, példaként az energiaszektor, a nemzeti tankönyvkiadó és a MÁV Cargo értékesítését említve. Mint mondta, a kifogásolt eladások nem voltak jó üzletek, és mindegyiket körüllengi a korrupció gyanúja.

Fónagy megemlítette: miközben a szocialisták korábban arról beszéltek, hogy lezárult a privatizáció, aközben a maradék vagyon értékesítési folyik. A mai Népszabadságban is hirdettek meg – zömében kisebbségi – tulajdonrészeket, amelyek között volt olyan, „önmagában nem túl nagy értékű” – így a költségvetés egyensúlyát alig észrevehetően javító tétel – amely hungarikumnak számító termékhez kapcsolódik, mint a makói hagyma- vagy a kalocsai fűszerpaprika-kertészet.

A politikus szerint a korábban kiemelten közhasznú Árvízvédelmi Központi Szervezet értékesítése nem csupán felfoghatatlan, de veszélyezteti az emberek biztonságát is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!