A Fidesz jól áll a kormányzásra való felkészülésben

Forrás: inforadio.hu

Az egyes szakterületeken is jelentősen behatárolja a lehetőségeket a gazdasági válság, de a krízis egyúttal megkönnyíti a változást – mondta a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Pokorni Zoltán arról is beszélt, hogy várható kormányra kerülésük után jobb megállapodásra kell jutni a hitelezőkkel.
 
Pokorni Zoltán hozzátette: a legnehezebb helyzetben a Fidesz gazdaságpolitikusai vannak, akiknek nemcsak a gazdasági válságra, de a hét év alatt majdnem megháromszorozódott államadósságra is fel kell készülniük.

Ma gyökeresen más gazdasági helyzetben vagyunk, mint egy évvel ezelőtt, de a válság ki is nyit lehetőségeket – mondta a politikus, aki úgy véli: egy válság önmagában hordozza az indokot a változtatásokra.

A gazdaság mellett a többi szakpolitika munkája lényegesen egyszerűbb a Fidesz alelnöke szerint, aki azonban úgy véli: az egészségügyben és a túlburjánzott hatósági szemléletű közigazgatásban is komoly feladatok várnak az új kormányra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!