A Fidesz kivonult az alkotmányügyi bizottság üléséről

Forrás: MTI

A fideszes országgyűlési képviselők szerdán kivonultak az alkotmányügyi bizottság üléséről, arra hivatkozva, hogy a testületet „titkosszolgálati játszmákra” használják a szocialisták; erről Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke beszélt újságíróknak.
Az alkotmányügyi bizottság még teljes létszámban hallgatta meg Jóri András adatvédelmibiztos-jelöltet, mielőtt azonban a következő napirendi pontként – zárt ajtók mögött – megkezdődött volna Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek az utóbbi napokban nyilvánosságra került adatvédelmi és titkos megfigyelési ügyekkel kapcsolatos meghallgatása, a fideszes képviselők elhagyták az üléstermet.

Répássy Róbert elmondta: tiltakoznak az ellen, hogy ellenzéki képviselők lehallgatott telefonbeszélgetéseit törvénytelenül nyilvánosságra hozzák, és bohózattá silányítják a bizottság munkáját, méltatlan módon statiszta szerepbe kényszerítve a testületet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi két évben rendre ellenzéki képviselők lehallgatott beszélgetéseit hozták nyilvánosságra. Példaként a Mucuska-ügyet, illetve a 2006-os tüntetéseket említette; mint mondta, azt a látszatot akarják kelteni, mintha ezek a képviselők irányítanának bizonyos eseményeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!