A Fidesz korrigálni fogja a nyugdíjpénztárak átalakítását

Forrás: MTI, mno.hu

Nem szerencsés a kormánynak az az elképzelése, hogy a magánpénztárakat magánbiztosítókká alakítsák át a jövőben, a választások utáni új kormány várhatóan első lépései közé tartozik majd, hogy ezt korrigálja – mondta Varga Mihály a Figyelő és a Heti Válasz hetilapok a nyugdíjrendszer jövőjéről tartott konferenciáján. A volt pénzügyminiszter szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából kulcskérdésnek tekinthető a foglalkoztatás bővítése, illetve az ország demográfiai helyzete, jövője.

Egész Európa számára gond a népesség bővülésének, korösszetételének alakulása, a demográfiai kutatók azzal számolnak, hogy 2060-ra a nyugat-európai országok lélekszáma gyarapodik, elsősorban a bevándorlások révén, az újonnan csatlakozott kelet-európai országokban viszont a népesség csökkeni fog. A volt pénzügyminiszter szerint már a „Ratkó-gyerekek” nyugdíjba vonulása is komoly kihívást jelent majd a hazai nyugdíjrendszernek.

Varga Mihály a megoldandó feladatok közé sorolta a foglalkoztatás bővítését, a munkára ösztönzés elemeinek széleskörű alkalmazását, ezzel kapcsolatban az adóterhelés érezhető mérséklését, az adózás kiszámíthatóságának növelését, a családtámogatási rendszer jelentős bővítését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!