A Fideszt akarta bomlasztani egy egykori Omninvest-vezető

Forrás: MTI

Demeter Ervin közlése szerint a Fidesz bomlasztásával bízott meg egy egyetemistát több mint húsz évvel ezelőtt az a III/III-as műveleti tiszt, aki később az Omninvest jogi igazgatója lett. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja kifejtette: azt is lehet tudni erről a műveleti tisztről, hogy a Bibó-kollégiumban nevelőként dolgozott egészen közel Stumpf Istvánhoz, Orbán Viktorhoz, Kövér Lászlóhoz. A tiszt 1991-ben az állambiztonsági szolgálat több volt emberével biztonsági céget alapított, hozzátéve, hogy ennek a cégnek több munkatársa feltűnik az Omninvestnél. A Heti Válasz azt írja, az időközben elhunyt Kaizinger Zoltán volt az a III/III-as tiszt, aki beszervezte a Fidesz-tag Szeszák Zsoltot, akinek az volt a feladata, hogy erősítse a Hősök terei újratemetést ellenző hangokat a párton belül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!