A főügyészséggel vizsgáltatná Kóka szerepét a Fidesz

Forrás: MTI, mno.hu

A főügyészséghez fordul Dorkota Lajos fideszes képviselő, hogy kivizsgáltassa: terheli-e felelősség Kóka János volt gazdasági minisztert azért a veszteségért, amelyet szerinte a dunaújvárosi önkormányzat szenvedett el a Hankook gumigyár létesítéséhez kapcsolódó földértékesítés során.

Az önkormányzat az érintett területet értékén alul apportálta egy magántársaságba, a Pentele Kft.-be, amely rá egy hétre jelentős haszonnal továbbértékesítette azt. Dunaújváros közgyűlése, a szervezeti és működési szabályzatot módosítva, a szocialista polgármestert, Kálmán Andrást bízta meg a földértékesítési eljárás lefolytatásával – mondta a képviselő.

A Hankook-beruházás körüli ingatlanpanamát a Magyar Nemzet tárta föl még 2007-ben, amely után Dorkota Lajos fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést.  Ezt követően a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Két év elmúltával a Fejér Megyei Főügyészségnél alapos gyanú merült fel, hogy „mégsem korrektül, demokratikusan és gazdaságilag elfogadható módon történt ez az ingatlanügy, ez az „ingatlanpanama” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, mivel a polgármester egyben szocialista országgyűlési képviselő is, az ügy átkerült a Központi Nyomozó Főügyészséghez.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Kommunikációs Főosztályának közleménye szerint sem a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, sem annak jogelődje nem működött közre a Hankook Tire Magyarország Kft. által vásárolt ingatlanok adásvételében, azok tartalmáról információval nem rendelkezik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!