A fővárosi MSZP és a Hagyó-polip

Forrás: magyarhirlap.hu

Szocialista maffiáról és klikkről, üzleti és politikai háttéralkukról ír Veres János expénzügyminiszter egykori tanácsadója, Lázár András – derül ki a politikus – a Magyar Hírlap birtokába jutott – leveléből.

„Ha a baloldal és a szociáldemokrácia a fővárosban foglyává válik egy öncélú és önérdekű politikai maffiának, akkor az hosszú időre visszavetheti a magyar baloldal történelmi esé­lyeit” – ezt állítja Lázár András szocialista politikus. Egy a párt belső fórumaihoz címzett levelében teljesen nyíltan kritizálja a budapesti pártvezetést az MSZP-tagtársaitól hallott és tapasztalt súlyos információk alapján. A belső hatalmi harcok, a személyes elkeseredések és a korrupciós botrányok miatt összeomlófélben lévő MSZP-ről állít ki kordokumentumot Lázár András írása.

Veres János egykori pénzügyminisztériumi tanácsadó – aki az MSZP központi pártszervezetének tagja – a Magyar Hírlap birtokába jutott Egységek és kétségek című levelében úgy fogalmaz: „A Hagyó Miklóshoz és társaihoz köthető klikknek idén nyáron már volt egy elvetélt kísérlete az MSZP Országos Elnökségének rapid megbuktatására. Egy ilyen, végső soron a Magyar Szocialista Párt egészét veszélyeztető kelevény felszámolását nem lehet a pártegységre való hamis hivatkozással megállítani.”

A volt pénzügyminiszteri tanácsadó szerint az MSZP budapesti vezetése tévedésben van, ha azt hiszi, hogy az országgyűlési választás területi listája egy vigaszág, ahonnan kudarcos politikai teljesítményükkel is be lehet jutni a parlamentbe. A szocialista politikus a levélben azt követeli, hogy a területi választási listákon az MSZP ismert, megbecsült és sikeres embereit, vagy értékeit és céljait felvállaló neves közéleti embereket szerepeltessenek, ne a „botrányok környékén vagy hátterében bukdácsoló, sorozatos kudarcaikat és ballépéseiket magyarázgató kádereket, akik persze alkalomadtán zsarolhatók is”.

Lázár András nem kertelt írásában, ugyanis mint írta, az MSZP fővárosi képviselőcsoportja csak a „Hagyó-polip” politikai fedőszerveként funkcionál. Szerinte az MSZP fővárosi vezetése a kritika és az összeomlás elől menekül, amikor a budapesti és vidéki párttagok egyre kritikusabb álláspontjával szemben kényszeredett hűségnyilatkozatokat, magyarázkodó és önigazoló sajtónyilatkozatokat tesz. Lázár András azt is megemlíti, hogy hírt kaptak az önkormányzati cégek igazgatósági, felügyelőbizottsági helyein és a polgármesteri hivatal apparátusában a Hagyó-káderek elszaporodásáról is. „Nem lehet nem figyelembe venni mindazokat az információkat, amelyekre független elemzők és politológusok is figyelmeztettek már, még az MSZP belső fórumain is: a Hagyó-polip az MSZP vállalt értékeitől eltérő és vallott etikai normáival szembenálló gyakorlatot folytat, informális, az önkormányzati tisztségeken és a párt belső, demokratikus hierarchiáján felülemelkedő hálózatot szervez” – olvasható a levélben.

A teljes cikk a Magyar Hírlap mai számában olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!