A Gyurcsány-Bajnai-korszak mindenhová befészkeli magát

Forrás: MTI

A Gyurcsány-Bajnai-korszak már nem a következő választásokra készül, hanem arra, hogy mindenhová beépítse, befészkelje magát a túlélés érdekében – jelentette ki Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint állítására legújabb példa az úgynevezett kínai üzlet. A Heti Válasz arról számolt be, hogy a Belügyminisztérium egykori III/I-es csoportfőnöksége szigorúan titkos tisztjének vállalkozása lehet a 2010-es sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának kivitelezője és üzemeltetője. A világkiállítás magyar részvételének előkészületeit Huszty András felügyeli, akinek egyértelműek a szocialista kötődései. Júliusban hirdetik ki az eredményét annak a közbeszerzési pályázatnak, amelyet a magyar pavilon kivitelezésére írtak ki, s amelyen 2,5 milliárd forintot nyer el a győztes pályázó. Ez a győztes, mivel csak ő maradt versenyben, vélhetően a Genexpo 2010 Kft. lehet, amelyet csak 2008-ban hoztak létre. E cég ügyvezetője Dégen István, aki D-24 fedőnéven a III/I-es csoportfőnökség tisztjeként nemzetközi hírszerzéssel, elhárítással foglalkozott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!