A Jobbik a demokrácia szempontjából kihívás

Forrás: MTI

Kövér László a Magyar Írószövetség rendezvényén úgy fogalmazott, hogy a Jobbik, amely szerinte az elmúlt nyolc év kormányzásának szükségszerű következménye elsősorban nem a Fideszre nézve kihívás, hanem a demokrácia szempontjából. A Jobbikot ugyanis a demokráciában csalódott emberek kiábrándultsága, hitevesztettsége emeli meglepően magasra. A fiatal korosztályokat tekintve azonban a Fidesz számára is kihívást jelent a Jobbik. A választmányi elnök szerint a Jobbik sok tekintetben az alkotmányosság keretei között mozog, de esetében átjárást is lehet tapasztalni olyan szélsőjobboldali csoportok irányába, mint például a Nemzeti Őrsereg. Úgy látja, Magyarország mai helyzete elsősorban nem annak a következménye, hogy jött egy lelkileg megbillent gazember, és elhatározta, hogy miniszterelnök lesz, és aztán az is lett, hanem annak, hogy az MSZP-nek és az SZDSZ-nek stratégiai célja volt a demokrácia szétrohasztása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!