A jövő szempontjából is veszélyes a büdzsé

Forrás: MTI

Navracsics Tibor szerint szakmai szempontból és a jövő szempontjából is veszélyes a hétfőn elfogadott 2010-es költségvetés. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: akármilyen színezetű kormány kerül is hatalomra a választások után, ennek a kabinetnek kell majd megoldania a jövő év közepén, hogy egy új költségvetéssel valahogyan megpróbálja kivezetni a válságból Magyarországot. A büdzsé szakmai veszélyességével összefüggésében emlékeztetett a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalására, amelyben a Bajnai féle 3,8 százalékos költségvetési hiány már 4,3 százalékos hiányként jelenik meg. Emellett a jegybank felsorolja az úgynevezett adósságtípusú kockázatokat, például a MÁV és a BKV ügyeit, ezeket 2,7 százalékra becsüli, így máris 7 százalék körül vagyunk, vagyis amit a Fidesz jósolt – közölte a politikus. Véleménye szerint a költségvetés a jövő szempontjából is veszélyes, ugyanis azok az elvonások, amelyek a büdzsé révén a magyar társadalmat sújtják, sokak számára a jövő lehetőséget zárják be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!