A jogállam keretei között szükség van számonkérésre

Forrás: MTI

Pokorni Zoltán szerint a demokratikus jogállam keretei között mindenképpen meg kell próbálni feltárni az elmúlt évek elhíresült botrányait, még akkor is, ha bizonytalan, hogy milyen eredményt lehet majd elérni. A Fidesz alelnöke az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy az új kormány asztalán ott kell lennie a kidolgozott, részletes pedagógusi életpályamodellnek.

Arra a felvetésre, hogy az Országgyűlésben kedden a kormány által leszavazott költségvetési módosítóik alapját képezhetik-e majd egy új, fideszes büdzsének, Pokorni Zoltán kifejtette: egy kormányzásra készülő pártnak azzal a felelősséggel kell hozzájárulnia a költségvetés megalkotásához, hogy adott esetben kormányon ezeket a javaslatokat végre is hajtja – legyen szó egy-egy város, országrész vagy akár egy ágazat kérdéseiről. A most vita alatt lévő költségvetésre is így készült, készül a Fidesz – tette hozzá.

Hangsúlyozta azonban, hogy a 2010-es költségvetés megalapozottságát tekintve óriási a bizonytalanság. Mint fogalmazott, „tartunk tőle, hogy a Bajnai-kormány által tervezett államháztartási hiány nem kőbe, hanem csak puha gyurmába van vésve”, hiszen az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács adatai is azt mutatják, hogy a tényleges hiány jóval magasabb lesz a jelenleg vártnál. Pártja választási eredményével kapcsolatban azt mondta, véleménye szerint matematikai esélye ugyan van a kétharmados többségnek, de a Fidesznek most nem ezzel kell foglalkoznia. A politikus úgy látja, Magyarországon az egész társadalom tekintetében ma még nincs biztos kétharmados támogatottsága a Fidesznek, ám nagyon könnyen előfordulhat, hogy jövő tavaszra lesz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!