A kármentesítést 5 hónap után sem fizette ki a kormány

Forrás: FH, Magyar Nemzet

Öt hónap telt el a jégveréssel pusztító nyár eleji viharok óta, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok hiába várják, hogy a kármentesítés, illetve a veszélyes hulladék elszállításának költségét a kormány megtérítse számukra a vis maior alapból.

A lakóingatlanokban keletkezett károkat ugyan már mindenhol kijavították és a pénzt is átutalta már az állam, a középületek helyreállítását még nem fizette ki. Az önkormányzatok sok helyen azonban így is elvégeztették a munkákat, így viszont akár csődeljárás is indulhat a helyhatóságok ellen, ha a kivitelezők megelégelik, hogy költségeiket nem térítik meg – írja a Magyar Nemzet.

Júniusban a jégesővel támadó vihar 33 szabolcsi település 7648 épületet rongált meg (ezek kárenyhítését már rendezték), emellett az orkán több mint 160 ingatlanban és 24 egyházi épületben tett kárt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!