A kecskeméti konferencián Orbán Viktor is felszólal

Forrás: magyarhirlap.hu

Orbán Viktor mondja majd a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vasárnapi konferenciáján, Kecskeméten a záróbeszédet. A Katona József Színházban tartandó tanácskozás közös értékeink mellett demonstrál, és cselekvésre hív fel. Az első ilyen konferenciát 1995-ben rendezték meg Kecskeméten Érték és irány címmel a polgári-nemzeti civil erők összefogása érdekében.

Mészáros László, az egyesület alapítója és a rendezvény szervezője a Magyar Hírlapnak elmondta, szándékuk nem csupán az összefogásról beszélni, hanem új államalapításról, új honalapításról szólni, ideértve az egészségüggyel, az oktatással, a nemzeti külpolitikával, a gazdasággal, a bűnözés visszaszorításával és a demográfiai helyzettel kapcsolatos feladatokat, megoldásokat. Az előadók között lesz Vizi E. Szilveszter, Hankiss Ágnes, Hoffmann Rózsa, Kopp Mária és Martonyi János.

A felelős közéleti személyiségeket előzőleg arra kérték, jelöljék ki a tanácskozás sarokköveit. Az előadók az ezekről készített tíz-tizenöt oldalas tanulmányaik legfontosabb téziseit ismertetik a konferencián, a Fidesz elnöke pedig a felvetett témákra reflektál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!