A kórházvezetőknek egységesnek kell maradniuk

Forrás: MTI

A kórházvezetők érthető módon kétségbeesve küzdenek, hogy több pénzt kapjanak az egészségügyi ellátásra – mondta Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserközpont programvezetője c az MTI-nek, hozzátéve, ha a szakmai vezetők képesek egységesek maradni, a kormányzatnak engednie kell.

A szakértő úgy ítéli meg, Székely Tamás ebben a vitában rossz helyre pozícionálta magát, hiszen a miniszternek az ágazat érdekeit kell képviselnie. Sinkó Eszter szerint „nem szerencsés”, hogy az egészségügyi szolgáltatók szervezeteinek álláspontját ő kérdőjelezi meg. Ugyanakkor hozzátette: el kell fogadni azt is, hogy kormánytagként alkalmazkodnia kell a kabinet döntéseihez, így például ahhoz, hogy a 3,9 százalékos költségvetési hiánycélt tartani kell.
    
Sinkó Eszter utóbbival összefüggésben elmondta, ha a kórházvezetők megkapnák a kért 25,5 milliárd forintot, ez 0,1 százalékkal növelné a költségvetési hiányt, amely úgy is korrekcióra szorul az év végén.
    
A szakember véleménye szerint Székely Tamásnak már tavaly, a válság kirobbanása után ki kellett volna munkálnia, hogy az ágazat hogyan élje túl a krízist, egyfajta stratégiaátalakítási tervnek kellett volna készülnie, ami már amúgy is időszerű lenne. Székely Tamás azonban ezt nem vállalta fel – jegyezte meg Sinkó Eszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!