A kormánnyal közös munkára készülnek az önkormányzatok

Forrás: MTI

Tizenkét pontos nyilatkozatban fogalmazták meg az új kormánnyal és az új összetételű Országgyűléssel szembeni elvárásaikat az önkormányzati szövetségek elnökei. Az önkormányzati vezetők pénteki tanácskozását követő sajtótájékoztatón Gödöllőn bejelentették: az újrakezdett párbeszéd alapjául is szolgáló tizenkét pontos csomag elvárásai között nagy hangsúllyal szerepel egyebek mellett az önkormányzati rendszer átalakításának, a folyamatos egyeztetésnek, a helyi adórendszer megváltoztatásának, illetve a polgármesteri jogállás megerősítésének igénye. Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke azt mondta: az elnökök egyik konkrét javaslata, hogy a jövőben az önkormányzati választások időpontja két országgyűlési választás közé essen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!