A kormány a családokon hajtja be a költségvetési hiányt

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a kormány ahelyett, hogy megpróbálná beindítani a gazdasági növekedést, a családokon igyekszik behajtani a költségvetési hiányt; erről Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, a párt nőtagozatának elnöke beszélt a Fidesz által szervezett babakocsis tüntetésen, vasárnap a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

„Azért jöttünk ma el ide, hogy felhívjuk mindazokra a brutális megszorításokra a figyelmet, amelyek minket, nőket mint anyákat, illetve mindazokat, akik számunkra fontosak, súlyosan sértenek” – fogalmazott.

A több száz szülő és nagyszülő – gyermekeikkel, unokáikkal – babakocsisok vezetésével vonult át a belvárosi Hold utcából az Alkotmány utcán keresztül az Országház elé. A békés demonstráció végén a résztvevők pelenkákat akasztottak a Parlamentet körülvevő láncra, Pelczné Gáll Ildikó pedig egy petíciót adott át Szili Katalin házelnök egyik munkatársának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!