A kormánytól hiába kért, így az Uniótól remél segítséget a VÉSZ

<p>Forrás: fn.hu</p><p>&nbsp;</p>

Az Európai Unió Petíciós Bizottságához küldött beadványt a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ), mivel úgy érzik, a magyar szerveknél hiába kérik, hogy számolják fel a kkv-k hátrányos megkülönböztetését.

Mielőtt a VÉSZ elkészítette beadványát, összehasonlították, hogy milyen törvények vonatkoznak nálunk a kkv-kra, és milyenek a többi EU-s országban. Azt találták, hogy Magyarországon sokkal kevésbé védettek a kkv-k, és sokkal kevesebb állami segítséget kapnak a válságból való kilábaláshoz, mint a többi országban – mondták el a szervezet vezetői egy sajtóbeszélgetésen.

A VÉSZ szerint ez a helyzet igazságtalan, és mivel a minisztériumokhoz eddig hiába fordultak a kisvállalkozások konszolidációját összefoglaló követeléseikkel, most az uniónál próbálnak változást kikényszeríteni.

A kormány válságkezelésével kapcsolatosan a VÉSZ megállapította, a kabinet nem hozta meg azokat a döntéseket, amelyek garantálnák, hogy 2-3 hónap múlva több munkájuk lenne a vállalkozásoknak. Az építőiparra szűkítve a kérdést, más országokkal ellentétben, Magyarországon  nem indult be a bérlakás-, illetve a szociálislakás-építési program.

A petíció kiinduló gondolata, hogy az unióban csak közös feltételekkel, közös stabilitással és közös fejlődéssel lehet előre haladni. Ezért a VÉSZ azt mondja, amit nem lehet megtenni egy ír, portugál, francia, stb. vállalkozással, azt magyar vállalkozással se lehessen megtenni, mert ellenkező esetben az uniós alapelvek sérülnek. Véleményük szerint most ez a helyzet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!