A kormányzati ititkolózás, és hazudozái szülte a bizalmatlanságot

Forrás: MTI

A Fidesz szerint amit az új típusú influenzával kapcsolatban el lehetett rontani, azt a kormány el is rontotta, ahol pedig hazudni volt alkalom, ott azt megtette. Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány hozzájárult ahhoz, hogy bizalmatlanság, hiteltelenség alakult ki az oltóanyag körül. A Fidesz szakpolitikusa úgy fogalmazott: a kormány egészségpolitikájában már-már direktívaként van jelen a hazugság és a „lúzerség”. Kérdésre hangsúlyozta: nem az oltóanyaggal van baj, hanem a kommunikációval.

Pesti Imre kifejtette: a kormányzat államtitokként kezelte a vírusellenes szerek mennyiségét, több ponton szembement az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával, és bizonytalan az oltóanyagot gyártó cég tulajdonosi háttere is. Megjegyezte továbbá, hogy a szakemberek véleménye sem egységes az oltóanyagról, ráadásul nincs európai törzskönyve a gyógyszernek, ami a nemzetközi tekintélynek sem tesz jót.

Zűrzavar, káosz, össze-vissza beszéd volt jellemző – összegezte véleményét a képviselő az új típusú influenzával kapcsolatos egészségügyi politikáról. Pesti Imre úgy látja, az ennek nyomán az oltóanyag körül kialakult bizalmatlanság és hiteltelenség eredménye az lett, hogy nagyon sok házi- és gyermekorvos nem adja be a védőoltást. Vagyis Magyarországnak van oltóanyaga, de a rossz menedzselés miatt sem a lakosság, sem a szakemberek nem szeretnék beadni, beadatni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!