A korrupciós ügyek 80 százaléka rejtve marad

Forrás: inforadio.hu

A korrupciós esetek 80 százaléka nem derül ki, hiszen ez az aktív és a passzív fél érdeke is. Az esetek egy része sosem kerül napvilágra, míg másik részükről beszámol a sajtó, ám azok nem sértenek tételes jogot, így a felelősségre vonás is elmarad – mondta az InfoRádiónak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Kovács Árpád hozzátette: ebben óriási felelőssége van az olyan jogászcsoportoknak is, amelyek úgy intézik ezeket a dolgokat, hogy azok még éppen törvényesek legyenek. Ezek általában a halasztott fizetéses ügyek, amelyekben nincs közvetlen pénzmozgás, csak kölcsönös szívességek, lobbitevékenység, egymásra utaltság.

A társadalom szövetét erőteljesen rongálja a láthatatlan korrupció – jelentette ki az ÁSZ elnöke, aki szerint ezekkel az esetekkel legalább annyit kell foglalkozni, mint a jogi eszközökkel szankcionálható 20 százalékkal.

Kovács Árpád úgy véli: a válság hatására újabb korrupciós lehetőségek nyílnak meg, hiszen számos területen hiány keletkezik, és csökken az állami megrendelések száma, a vállalkozók pedig a maguk módján próbálják meg feloldani ezeket a problémákat. Ebben a helyzetben igazán fontos az állami magatartás kiszámíthatósága – jegyezte meg.

A szociális rendszer átalakítása, a normativitásról a rászorultsági elvre való áttérés is lehetőséget nyit a korrupcióra, amit megfelelő módszerekkel kezelni kell – hangsúlyozta az Állami Számvevőszék elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!