A kulturális bizottság a Biszku-film bemutatása mellett

Országgyűlési határozati javaslatot fogadott el a Biszku-filmmel foglalkozó keddi budapesti ülésén a kulturális bizottság, amelynek értelmében nem lehetne személyiségi jogokra hivatkozva betiltani történelmi dokumentumfilmeket. A parlamenti testület ülésén részleteket mutattak be a Bűn és büntetlenség című filmből, amelyet a Mandiner blog két újságírója, Skrabski Fruzsina és Novák Tamás forgatott Biszku Béláról, az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni felelősségre vonásokban részt vevő belügyminiszterről. A film bemutatásához Biszku Béla és családja nem járult hozzá.

Forrás: MTI

Menczer Erzsébet fideszes képviselő kijelentette: Biszku Béla bűnös, mert saját népe ellen fordult, és sok száz ember halála fűződik a nevéhez. A tényfeltárás minden eszközét meg kell ragadni, hogy kiderüljön, pontosan mi történt a megtorlások során. Ma a világban sok olyan ember ellen folyik eljárás, aki a holokauszttal összefüggésben követett el bűnöket – mondta a képviselő. Az ülésen az MSZP-s képviselők közül egyedüliként részt vevő Vitányi Iván azt mondta, hogy nem a bizottság feladata Biszku Béla történelmi szerepének megítélése.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!