A Külügyminisztérium is aggodalmát fejezi ki az izraeli erőszak miatt

Forrás: MTI

Aggodalmát fejezi ki a Külügyminisztérium a gázai segélyflottillával szemben alkalmazott izraeli katonai erőszak miatt, és támogatja az azonnali és teljes körű vizsgálatot követelő nemzetközi erőfeszítéseket – közölte a tárca szóvivője. Mátrai Zsuzsanna közleményében olvasható az is, hogy a magyar kormány egyetért az Európai Uniónak a Szabadság hajóraj elleni izraeli katonai akcióval kapcsolatban hétfőn kiadott nyilatkozatával, melyben elítélték a halálos áldozatokat okozó erőszak használatát. A tagállamok uniós nagyköveteinek brüsszeli tanácskozása után a 27 tagország nevében kiadott közleményben Catherine Ashton külügyi főképviselő egyúttal azonnali, teljes és pártatlan vizsgálatot követelt a hajnali eseményekről, illetve azok körülményeiről.

A külügyi szóvivő közleménye szerint a tárca aggodalmát fejezi ki a katonai erő alkalmazásáért és annak következményeiért, egyben részvétét nyilvánítja az áldozatok hozzátartozóinak. Az incidens lezáratlansága kedvezőtlen hatást gyakorolhat a közel-keleti tárgyalásokra és az egész békefolyamatra. Felkérjük továbbá Izraelt, hogy biztosítson megfelelő csatornákat a segélyszállítmányok biztonságos eljuttatására a Gázai övezetbe – olvasható a kommünikében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!