A látszat csal, a szuperbruttósításra csúnyán ráfizetünk!

Forrás: portfolio.hu

A Portfolio.hu írásában megkísérli közérthetően elmagyarázni, hogy a – folyamatosan változó adótervek függvényében –, miként hatnak ránk a jövő évi változások a személyi jövedelemadóban.

A cikk szerzője levezeti, hogy a szuperbruttósítás igazából csak félszuper-bruttósítás, majd  számításokkal igazolja, hogy bevezetésével a többség rosszul jár. Ugyanis az új adókulcsok csak „optikailag” kisebbek, mint a régiek, hiszen 27 százalékkal nagyobb (munkáltatói tb-járulékkal növelt) az adólap. Így  valójában 19-21,5 százalékos alsó adókulcs lehet a mostani 18 százalék helyett, a felső kulcs pedig  42-43 százalékra módosulhat. (És erre jön még a 4 százalékos különadó, amit mégsem töröl el a kormányzat.)

A Portfolió részletekre kitérő elemzése itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!