A magyar emberek nem alattvalók

Forrás: MTI

Itt az idő, hogy végérvényesen lezárjuk és magunk mögött hagyjuk az elmúlt nyolc év kudarcokkal teli időszakát, és megnyissuk az erős Magyarország fejezetét – írja a Fidesz pénteki elektronikus hírlevelében Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője. Mint fogalmaz, az elmúlt években csak elszenvedői voltunk az elhibázott és hazug kormányzati politika következményeinek, de most végre visszaszerezhetjük annak a lehetőségét, hogy talpra állítsuk hazánkat. Navracsics úgy véli, napjainkra nem csupán az MSZP gyengült meg, hanem a demokrácia alapintézményeibe vetett bizalom is elfogyott. „Az elmúlt években Magyarország polgárai megtapasztalták, hogyan lehet demokratikusnak látszó keretek között kijátszani a jogállamot és az alkotmányosságot. A hatalom, ha tehette, és saját érdeke úgy kívánta, békés megemlékezőkre rontott, kordont vont a Parlament köré, kirakatdíszletté silányította a törvényhozást, és mindeközben görcsösen ragaszkodott a kormányzati hatalomhoz” – tette hozzá. „Magyarország polgárai okkal és joggal vágynak a szabadságra és a jólétre, ugyanakkor tudnunk kell, hogy a nehézségek leküzdéséhez a Fidesznek szilárd támogatásra és világos felhatalmazásra van szüksége, amelyet kizárólag a választók akarata biztosíthat” – zárja levelét Navracsics Tibor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!