A magyar foglalkoztatottság az EU legrosszabbjai közt

Forrás: hvg.hu, MTI

Magyarországon tavaly a foglalkoztatottak létszáma sokkal alacsonyabb volt mint egy évvel korábban, a 15-64 éves korcsoportra számított 55,4 százalékos foglalkoztatási ráta jelentősen alulmúlta a 64,8 százalékos európai uniós átlagot - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.

Az uniós tagországok közül jelenleg csak Málta 54,9 százalékos foglalkoztatottsági szintje alacsonyabb a magyarnál, míg Olaszország 57,9 százalékos, illetve Románia 59,2 százalékos értéke áll hozzá a legközelebb.

A KSh frissen megjelent kiadványa szerint ugyanakkor Magyarországon 2009-ben a 15–64 éves férfiak 61,1 százaléka, a nőknek a fele volt foglalkoztatott, azonban így is a férfiak foglalkoztatottsága mutatott nagyobb elmaradást az uniós átlagtól. A vizsgált időszakban a 15–74 éves foglalkoztatottak száma éves átlagban 3,78 millió fő volt, 98 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. A 15–64 éves korosztályba 3,75 millió foglalkoztatott tartozott, az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta így 55,4 százaléknak felelt meg. Ez 9,4 százalékponttal maradt el az Európai Unió 27 tagországára publikált átlagtól. Az úgynevezett „legjobb munkavállalási korúak”, vagyis a 25–54 évesek 72,9 százaléka volt foglalkoztatott 2009-ben, ami azonos az egy évvel korábbival, és 5,4 százalékponttal maradt el az Európai Unió (EU) 27 tagországának átlagától.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!