A Magyar Gárda után itt a Vörös Gárda

Forrás: MTI, OS

A Magyar Gárda után itt a Vörös Gárda. Sajtóhírek szerint az MSZP is létrehozna privát rendőrségeket a településeken. A Fidesz a törvényesség és a rend pártja, következetesen elutasítja az alkotmányos rend és a közbiztonság védelmének privatizálását, azt, hogy egy erős állam, egy erős rendőrség helyett önkéntes alapon különféle egyesületek vagy cégek tetszelegjenek rendvédelmi szerepben – írja közleményében Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője..

Magyarországnak, a magyar embereknek nem erre van szükségük. A rendőrséget meg kell erősíteni, a büntető jogszabályokat szigorítani kell! A Fidesz – amint az emberektől felhatalmazást kap a kormányzásra – haladéktalanul több ezer fővel megemeli a rendőrség létszámát, minden településen biztosítja a hatékony rendőri jelenlétet, az erőszakos, visszaeső bűnözőkkel szemben pedig a jog teljes szigorával fog fellépni a Három Csapás törvény alapján – zárul a kommüniké.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!