Forrás: MTI
Nemcsak a magyar állampolgárságot igénylők, hanem a magyar nemzet számára is történelmi pillanat volt a hétfőn Csíkszeredában megtartott első állampolgársági eskütételi ünnepség – mondta Kövér László a magyar sajtó képviselőinek a rendezvény után a székelyföldi városban.
Az Országgyűlés elnöke Székelyudvarhelyen részt vett az ottani Állampolgársági Tájékoztató Iroda felavatásán, majd Csíkszeredába utazott. A főkonzulátus épületében maga is jelen volt a honosítást igénylők első csoportjának ünnepélyes eskütételén. Az esemény után újságíróknak adott nyilatkozatában kifejtette: történelmi pillanat volt ez nemcsak azoknak az életében, akik részt vettek ezen az eskütételen, hanem a magyar nemzet történetében is, hiszen ez az első állampolgári eskütétel Erdélyben, amióta a visszahonosításról szóló törvényt elfogadták.
Kövér László szerint ez az ünnepélyes aktus egyrészt lezár néhány szomorú fejezetet a magyarság történelmében, másrészt viszont új fejezetet nyit. Mint fogalmazott, az új korszak azzal kezdődött, hogy tavaly a választók – kétharmados parlamenti mandátumtöbbséget biztosítva – a Fidesz–KDNP-szövetséget bízták meg az ország vezetésével. A választások nyomán alakult parlament elfogadta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, amellyel szimbolikusan, erkölcsi-politikai értelemben lezárta a Trianon óta eltelt kilencven esztendőt – emlékeztetett Kövér László. Szerinte ezáltal a magyarság a jövő felé tekinthet, így nem kell jóvátehetetlen tragédiaként megélnie azt, ami 1920-ban történt. „Inkább abból merítsünk erőt, hogy azóta is megmaradtunk, azóta is együvé tartozunk, a megváltozott körülmények között most már képesek vagyunk összeadni erőinket” – mondta.