A Magyar Orvosi Kamara elnöke hiányolja a konkrétumokat

Forrás: MTI

A „Biztonság és partnerség: feladatok az egészségügyben 2010-ig” címet viselő tárcaanyagból többek között a különböző reformelemekre szánt források pontos mértékét, „származását” hiányolta Éger István, aki kiemelte, hogy az anyag nem foglalkozik az ágazat humánerőforrás-helyzetével, amelynek rendezése elengedhetetlen. Utóbbi kapcsán a kamara elnöke azt mondta: a dokumentumból csak általánosságban derül ki, mi a kormányzat szándéka ezen a téren, azonban az nem, hogy a katasztrofális munkaerőhelyzetre és az ágazatban dolgozók bérezésére milyen konkrét megoldást javasolnak, mekkora anyagi eszköz hozzárendelésével.

Éger István hozzátette: az egészségügyben dolgozóknak közalkalmazotti státusban kell maradniuk, hamis az az állítás, hogy ezen besorolás gátja lenne bármiféle béremelésnek.
A kamarai elnök emlékeztetett arra, hogy a MOK évekkel ezelőtti követeléseihez képest is kevés az „előrelépés” az anyagban. Mint mondta, nem történt meg az ágazat konszolidációja, nem rendeződött a munkaerőhelyzet és nem rendezték az ügyeleti díjakat sem, valamint a kamarákat is „megnyirbálták.”

Kitért arra is: nincs létjogosultsága annak, hogy az egészségbiztosítás irányítását régiókra bontsák, mert ez véleményük szerint költségnövelő tényező lehet, így nem tudják támogatni, javasolják ugyanakkor a kórházi fekvőbeteg-ellátásban alkalmazott teljesítményvolumen-korlát eltörlését.

Összességében a MOK arra a megállapításra jutott, hogy az egészségügyi kormányzat által hangoztatott partnerséggel egyetért és a jövőben is él a felajánlással, azonban az összes reform kerékkötője maga a konvergenciaprogram.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!