A megbocsátásról szól idén a házasság hete

<i>Forrás: MTI</i>

A megbocsátás és a párkapcsolatok megújulásának témája köré épül az idén a házasság hete - közölte Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke csütörtökön a rendezvénysorozatról tartott budapesti sajtótájékoztatón. Felhívta a figyelmet arra, hogy jövő szombaton a Deák téri evangélikus templomban lesz az eseménysorozat egyik csúcspontja: itt házaspárok megerősíthetik egymásnak tett esküjüket, és lelkipásztori áldásban részesülhetnek, felekezeti elkötelezettségtől függetlenül.

A házasság hetét Magyarországon másodszor, a világon pedig több mint egy évtizede rendezik meg. A magyarországi programokat a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) szervezi. A programsorozat vasárnap Érden kezdődik, ahol A házasság ünnepe címmel ökumenikus istentiszteletet tartanak. Jövő hétfőtől csütörtökig a rendezvénysorozatot segítő Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) budapesti székházában a társkapcsolatok anomáliáiról tart előadásokat Szerelem és házasság ellenáramlatok sodrában címmel Pálhegyi Ferenc főiskolai tanár, a Biblia Házassággondozó Szolgálat alapítója. Itt szó lesz egyebek mellett a szinglijelenségről, az élettársi kapcsolatról, az azonos neműek házasságáról és a válásról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!