A német kancellár megköszönte az 1989-es határnyitást

Forrás: MTI

Videoüzenetben köszönte meg Magyarországnak Angela Merkel német kancellár az 1989-es határnyitást. A német kormányfő annak kapcsán beszélt a magyar-osztrák határ megnyitásáról, hogy augusztus 19-én részt vesz a páneurópai piknik 20. évfordulójáról megemlékező soproni és sopronpusztai ünnepségeken.

Merkel elmondta: a páneurópai piknik után tartott gymnichi találkozón az akkori magyar és nyugatnémet vezetés – Németh Miklós miniszterelnök és Helmut Kohl kancellár, valamint Horn Gyula külügyminiszter és Hans-Dietrich Genscher, a bonni diplomácia vezetője – megállapodott arról, hogy Magyarország kész megnyitni határait a Magyarországon összegyűlt, s Nyugatra kiutazni akaró keletnémetek előtt.

„Magyarország mindezért cserébe semmiféle ellenszolgáltatásra nem tartott igényt” – mondta a német kormányfő. „Utazásommal köszönetet szeretnék mondani Magyarországnak, az ott élő embereknek, de az akkori döntéshozóknak is, amiért bátran és előrelátóan cselekedtek” – mondta Angela Merkel videoüzenetében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!