A nemzeti ügyek kormánya nem hagyja magára a településeket

Forrás: MTI, OS

A Fidesz szerint az MSZP-kormány az elmúlt nyolc évben tönkretette az önkormányzatokat, a nemzeti ügyek kormánya azonban nem hagyja magára a magyar településeket és a vidéki embereket.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatójára reagált, amelyen a szocialista országgyűlési képviselő egyebek mellett azt mondta: a Fidesz nem kínál józan, felelős programot, hanem elsősorban tetszeni akar Magyarországnak. Az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnöke közölte, hogy a Fidesz, bár az elmúlt években többször hangoztatta, hogy csődben vannak az önkormányzatok, választási programjában "két apró részletet leszámítva" mégsem foglalkozik az önkormányzatokkal.
    
Cser-Palkovics András rögzíti: miközben az MSZP-kormány egyre több állami feladatot hárított át a településekre, ezek elvégzéséhez egyre kevesebb pénzt adott, az önkormányzatok forrásait elvonta.
    
Szerinte az MSZP-kormány ellehetetlenítette a kisebb települések lakóinak életét, bezárták az iskolákat, a gyógyszertárakat, megszüntették a vidéki vasútvonalakat, egyre kevesebb a háziorvos, a rendőr.
    
„Változásra van szükség. A nemzeti ügyek kormánya nem hagyja magára a magyar településeket és a vidéki embereket, munkahelyeket teremt, helyreállítja a közbiztonságot, megmenti az egészségügyet, és biztosítja az iskolák működését” – olvasható a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!