A népszavazás eredménye

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a népszavazáson a tandíj eltörléséről született döntés hatására nőtt az idén a felsőoktatásba jelentkezők száma - közölte Pokorni Zoltán, a párt alelnöke az MTI-vel.
    
Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár szerdán közölte, hogy az idén 127,5 ezren jelentkeztek egyetemekre és főiskolákra, ez mintegy 27 ezerrel több, mint tavaly. Alapképzésre 90.600-an, egységes osztatlan képzésre 10.200-an, felsőfokú szakképzésre 6.500-an nyújtottak be kérelmet. Mesterképzésre első helyen 17 ezren jelentkeztek. A diákok összesen 285 ezer jelentkezést adtak be a következő tanévre. Tavaly mintegy 96 ezer volt a jelentkezők száma.
    
Pokorni Zoltán azt mondta: a tavalyi adatokhoz képest igen jelentős növekedés azt bizonyítja, hogy a tandíj bevezetése miatti félelem tartotta vissza a fiatalokat a továbbtanulástól.
    
A mostani adatok szerint a magyar családok örvendetes módon abban látják a felemelkedés útját, ha egyetemre, főiskolára járatják gyermeküket - mondta a fideszes politikus. Hozzátette: a költségtérítéses képzéseknél ugyanakkor folytatódik a trend, s az látszik, hogy ezeket a képzési formákat a magyar családok nem tudják megfizetni, nagyságrendekkel kevesebben tanulnak ilyen képzésekben.
    
Kitért arra is, hogy egyes hírek szerint az oktatási tárca csökkenteni tervezi az államilag finanszírozott képzési keretszámot, amit a Fidesz nem tart helyes lépésnek.
    
A tandíj eltörléséről a tavaly március 9-én tartott népszavazás döntött.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!