A nyomorgók országát nem látja Lendvai Ildikó

Forrás: MHO

Miközben az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó évértékelésében arról beszélt, hogy a válságkezelés hónapjaiban is sikerült megőrizni a baloldali minimumot, és a szolidaritásra is tudtak figyelni, rokkantnyugdíjasok és fogyatékkal élők tüntettek.

A kormány ugyanis jövőre a szociális foglalkoztatást is korlátozza, emiatt januártól csak Gyulán kétszáznégyen kerülnek az utcára családostól. Egyikük arról számolt be, nem tudják, mire hazaérnek, a fiukat életben találják-e még. Utolsó munkanapjuk végén ugyanis azt mondta, már csak egy kötelet kér.
A hajléktalan-ellátásból is pénzt von ki a Bajnai-kabinet, a normatívákat 14–36 százalékkal csökkentik.

A népkonyháktól veszik el a legtöbbet, 86 ezer forintról 55 ezer forintra, a hajléktalanok szállásain 750 ezerről 635 ezer forintra változtatják az egy főre jutó éves támogatást.

A részletek a mai Magyar Hírlapban olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!