A nyomozást is hátráltatták az NBH hibái?

Forrás: mr1-kossuth.hu

Négy jogvédő szervezet azt szeretné, ha a Nemzetbiztonsági Bizottság ezen a héten elrendelt vizsgálata minél hamarabb lezajlana. Ennek eredményétől függ ugyanis az, hogy milyen konkrét jogi lépéseket tesznek majd az ügyben – mondta Kárpáti József, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója a közszolgálati rádiónak. Amennyiben a bizottsági vizsgálat hibákat, hiányosságokat, jogsértéseket tár fel, megnézik, hogy lehet-e az ügyben büntetőjogi feljelentést tenni.

Ficsor Ádám leköszönő titokminiszter korábban a Magyar Rádióban azt mondta: néhány beosztott ellen biztosan indul eljárás a hivatalnál. A Nemzetbiztonsági Bizottság ülése után a testület ellenzéki tagjai viszont már politikai felelősségről is beszéltek. Szerintük a korábbi és a jelenlegi miniszter, valamint a volt főigazgató is hibás az NBH-ban mára kialakult állapotokért. A jogvédő iroda igazgatója szerint korai még beszélni arról, hogy terheli-e őket büntetőjogi felelősség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!