A nyomozó főügyészséghez fordul Budai Gyula

Forrás: MTI

A Központi Nyomozó Ügyészséghez fordul Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, mivel nem kapott kielégítő választ arra a levélre, amelyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gazdálkodási hiányosságaira hívta fel Oszkó Péter pénzügyminiszter figyelmét – jelentette be a politikus szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. Budai úgy véli, hogy Oszkó Péternek igenis van törvény biztosította joga a kért vizsgálat elrendelésére, ugyanis mint a részvényesi jogok gyakorlója a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot írásban utasíthatja, és a testület ezt az utasítást köteles végrehajtani. Beszélt arról is, hogy az állami földeket jelenleg át kívánják játszani jelentős gazdasági csoportoknak, mivel a bérleti szerződések lejárta előtt már jóval új szerződéseket kívánnak kötni hosszú távra, húsz évre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!