A nyugdíjkorhatár emelésére készül a kormány

Forrás: mno.hu, MTI

A kormány 2016-tól nyolc év alatt fokozatosan 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt – tudta meg kormányzati forrásból a távirati iroda vasárnap.

A kabinet hosszú távú tervei között az szerepel, hogy 2016-tól 2024-ig, azaz nyolc év alatt a mai 62 évről 65 évre emelné fokozatosan a nyugdíjkorhatárt úgy, hogy az évente négy hónappal lenne magasabb. A nyugdíjat érintő változás az is, hogy 2010-től a 13. havi nyugdíj beépülne a járandóságba, az újonnan nyugdíjba lépők pedig már nem kapnák meg ezt a juttatást.

A távirati iroda információi szerint a vasárnap délelőtti kormányülésen az adó-, a szociális és a foglalkoztatási rendszer tervezett változásait az érintett tárcák vezetői, Veres János pénzügy-, Szűcs Erika szociális és munkaügyi, valamint Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter ismertették.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!