A piac szerint nő a magyar államcsőd esélye

Forrás: portfolio.hu, index.hu

Az elmúlt hetekben a régió valamennyi országában érdemben emelkedett az a mutató, amely a piac által érzékelt államcsődkockázatokat tükrözi. Magyarországgal kapcsolatban az elmúlt napokban két nagy londoni bankház is adott jóslatot arra vonatkozóan, hogy emelkedni fognak az említett kockázatok. A friss adatok arra utalnak, hogy kezdhetik dörzsölni a tenyerüket a megnyitott pozícióikon elért nyereség miatt.

Előbb a Merrill Lynch, majd a Barclay's Capital londoni stratégái hívták fel ügyfeleik figyelmét arra, hogy a jelentős forintgyengülés mellett még túlságosan "elnézőek" a befektetők a magyar államcsőd árazott kockázata kapcsán, így azt javasolták, hogy vegyék az állam nemfizetési kockázata ellen a következő 5 évre fedezetet nyújtó hitelderivatívát, mert annak ára emelkedni fog ( úgynevezett 5 éves CDS-felár).

A gyengülő forint, a magas külső adósság és a magas kamatok mellett az államadósság belátható ideig emelkedő pályán van. A problémát nehezíti, hogy a magyar gazdaság hosszú távú növekedési kilátásai is igen gyengék, miközben az állampapírpiac egyelőre igen korlátozott forrásbevonást tesz lehetővé a magyar államnak. Mindezek alapján egyelőre a nemzetközi hitelkeret segíti a magyar államadósság finanszírozását.

Tegnap Széles Gábor nagyvállalkozó azt jelentette ki, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet a magyar állam csődje. Egy hete pedig Suchman Tamás szocialista képviselő lengette be [1] az államcsőd veszélyét, utána meg magyarázkodhatott, hogy nem úgy értette.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!