A rendőrség házkutatást tart a MÁV Informatikánál is

Forrás: police.hu, MNO

Kilenc órától a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya nyomozói házkutatást tartanak a MÁV Informatika Zrt. budapesti, II. kerületi, Krisztina körúti székházában – közölte a rendőrség.

A feljelentés és az eljárás eddigi adatai alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi vezetőjének döntései, humánpolitikája, valamint a cég gazdálkodása jelentős kárt okozott a Zrt.-nek és a MÁV-nak is – olvasható a közleményben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya nyomozást folytat hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt a MÁV Informatika Zrt.-nél történt visszaélésekkel kapcsolatban (erről a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashat). A nyomozást az I. és XII. kerületi ügyészség rendelte el 2009. november 16-án a közlekedési miniszter feljelentése nyomán, az ügyészség a nyomozás lefolytatására a Budapesti Rendőr-főkapitányságot jelölte ki. Az eljárás során a nyomozók adatokat és információkat kértek a MÁV-tól az Informatika Zrt.-nél kötött egyes végkielégítésekkel, munkaszerződésekkel kapcsolatban. Várják továbbá a nyomozók a zrt. mintegy 20 céggel kötött tanácsadói szerződéseinek teljes dokumentációját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!