A szocialisták „Hunvald György bűntársaivá” váltak

kdnp.hu<br />Forrás: MTI

Ismét kezdeményezni fogja az erzsébetvárosi Fidesz-frakció az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György, a  VII. kerületi szocialista polgármester alapilletményének felfüggesztését – jelentette be Vattamány Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi frakciójának vezetője.

A fideszes politikus szerint tegnapi döntésükkel a szocialisták világossá tették, hogy az MSZP azt akarja, hogy a polgármester a börtönben is megkapja a fizetését, méghozzá közpénzből. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyben megszólaló szocialista politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, „össze-vissza beszélnek”, a képviselőtestület döntésének azonban egyértelmű üzenete van  – tette hozzá.

Vattamány szerint több mint érdekes, hogy míg a szocialisták mindent megtettek annak érdekében, hogy Hunvald György lemondjon fővárosi közgyűlési tagságáról, addig az egyáltalán nem zavarja őket, hogy a mai napig ő a VII. kerület polgármestere és a kerületi MSZP elnöke is. A szocialisták pénteken ismét „Hunvald György bűntársaivá váltak”, nyilvánvalóvá tették hozzáállásukat a demokratikus intézményrendszerhez, illetve leleplezték sajátos gondolkodásmódjukat, amelynek követői százmilliós végkielégítéseket fizetnek ki, a közösséget hátrányosan érintő szerződéseket kötnek, és „börtönben ülő kiváltságosoknak juttatnak közpénzből nem mindennapi zsebpénzt” – fejtette ki véleményét Vattamány Zsolt.
   
A VII. kerületi képviselő-testület pénteki ülésén 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!