A szocialisták adócsökkentéséből mindig adóemelés lesz

Forrás: MTI

„Egyértelműen látszik, hogy nincs új a nap alatt. Régi trükkök, régi emberekkel, régi következményekkel. A recept változatlan, ugyanazok a szocialisták ugyanúgy hazudnak és az általuk hangoztatott adó csökkentésből a végén megint csak adóemelés lesz" - fogalmazott Cser-Palkovics András sajtótájékoztatóján.
    
Közölte: az adócsomag két részből, egy teljesen világos részből és egy teljesen zavaros részből áll. A teljesen világos rész adóemelésekről szól, így a jövedéki adó, az eva, az áfa emeléséről és egy új adónem, az ingatlanadó bevezetéséről.
    
Az ingatlanadóval kapcsolatban Cser-Palkovics András közölte: a kormány meg kívánja adóztatni sok százezer ember, család utolsóként és egyetlenként megmaradt vagyontárgyát, azt a lakást, azt a házat, amelyben élnek. A 30 milliós határ nem más mint a jól ismert trükközés része.
    
„Ami ma 30 millió, az holnap 3 millió, holnap után pedig 0,3 millió forint lesz” – fogalmazott a Fidesz helyettes szóvivője. Ha a kormány bevezeti az ingatlanadót bármilyen módon és bármilyen néven, a Fidesz kormányra kerülése esetén el fogja törölni – ismételte meg a politikus pártja korábban már többször hangoztatott álláspontját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!