A szocialisták megint hazudtak

Forrás: MTI

Bár Horváth Csaba főpolgármester-helyettesként tartott utolsó sajtótájékoztatóján azt mondta, a BKV működésének racionalizálására készített javaslata nem tartalmaz érdemi járatritkítást, a Fővárosi Közgyűlés ülésén kiderült: a politikus 40-50 buszjárat megszüntetését javasolja a közlekedési társaságnak.

Wintermantel Zsolt (Fidesz) kérésére kiosztották a képviselőknek azt a „nem nyilvános” minősítésű dokumentumot, amelyet Horváth Csaba (MSZP) még főpolgármester-helyettesként készíttetett arról, hogyan érhető el forrásmegtakarítás a BKV-nál.
    
Az ülésen jelen lévő újságíróknak a dokumentum tartalmáról, az egyik, magát megnevezni nem kívánó szakpolitikus elmondta: hárommilliárd forintot úgy takarítanának meg, hogy 2010-ben nem lenne a közlekedési cégnél béremelés, továbbá csökkentenék a dolgozóknak a kollektív szerződésben foglalt juttatásait is; a két intézkedéssel körülbelül 3,2 milliárd forintot lehetne megspórolni Horváth Csaba szerint. További négymilliárd forintot pedig a szállítási teljesítmény 8 százalékos csökkentésével, azaz járatritkítással érhetne el a BKV Horváth Csaba szerint. Ez a szakpolitikus szerint körülbelül 40-50 buszjárat (viszonylat) megszüntetését jelentené, vagyis megszűnne a buszjáratok negyede.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!