A szocialisták mentik az irhájukat

Forrás: MTI

A Fidesz szerint az MSZP igyekezete az állami fizetések és végkielégítések ellen nem más, mint hogy a szocialisták mentik a saját irhájukat. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője ezt azzal összefüggésben mondta, hogy a Magyar Nemzeti azt írta, mintegy 110-120 millió forintot kaphatott távozásakor a MÁV két felsővezetője, egy harmadik társuk pedig kevesebb mint három évi munkaviszony után mintegy százmillió forintot. A politikus szerint az MSZP nem valamifajta lelkiismereti ráeszmélés miatt kezdett el most beszélni a magas fizetések és végkielégítések ellen, hanem egyszerűen azért, mert lebuktak, kifizetőhely volt a MÁV is, a BKV is, számos közintézmény és állami vállalat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!