A szocialisták miatt megmaradt az előzetesben ülő Gál mandátuma

Forrás: MTI

Határozatképtelenség miatt nem tudott dönteni a VII. kerületi képviselő-testület az ingatlanügyek miatt előzetes letartóztatásban lévő SZDSZ-es képviselő, Gál György mandátumának megszűnéséről.

Az erzsébetvárosi testületet a délelőtti órákban két alkalommal is összehívták, ám a határozatképességhez szükséges 14 képviselő helyett csak 9, illetve később 10 képviselő jelent meg az ülésen.

Vattamány Zsolt Fidesz-frakcióvezető elmondta: a rendkívüli üléseket az ellenzéki képviselők azzal a céllal kezdeményezték, hogy határozatban megállapítsák: Gál György több mint egy éve nem vesz részt a testület munkájában, ezért megbízatása megszűnt. Ha a testület kimondja a megbízatás megszűnését, akkor időközi választást kell kiírni a megüresedett képviselői hely betöltésére.

Az ülésen Gergely József kivételével nem jelent meg egyetlen szocialista vagy szabad demokrata képviselő sem, csak fideszes, MDF-es, független, valamint a Szövetség Erzsébetvárosért Mozgalom (SZEM) képviselői voltak jelen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!